Leírás és Paraméterek
Ez a könyv a Titoktündér-sorozat negyedik kötete, mely az eddigiektől eltérően nem áll be az időrendi sorba, ugyanis az első rész olvasása után bárhová beilleszthető. Óvodások és iskolások számára is érthető és élvezhető meséket tartalmaz.
Aki már ismeri az első könyvből a főszereplőket és az alaptörténetet, bátran kezébe veheti ezeket a meséket, melyeken keresztül betekintést nyer a titoktündérek varázslatos világába. Most minden idők legérdekesebb történeteivel ismerkedhet meg, ezúttal más-más titoktündér által elmesélve.
A már jól ismert szereplőktől nem búcsúzunk, róluk eddig ismeretlen elbeszélések kerülnek napvilágra, de új barátokkal, titkokkal, varázslatokkal és útmutatásokkal gazdagodhatunk.
Aki az első részt követően időrendben haladt, és már olvasta a Titok Klubot, esetleg a Titok Akadémiát is, feltétlenül meg kell ismerkednie ezzel a könyvvel! Aki viszont még az elején jár, és csak most ismerte meg a Titoktündért, annak sem kell aggódnia, remekül fog szórakozni, bármelyik rész után kerüljön is erre sor! A kalandok és a szereplők változatosak, a lényeg azonban megmaradt:
Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen!
5 éves kortól ajánlott.
A terméket a Legnagyobbaknak (3-6 év) termékkategóriában találod, és most 3.790 Ft-os áron lehet a Tiéd.
Anyaparadicsom webáruház - nincs több felesleges játék!
Kiadás éve | 2014 |
Oldalszám | 50-100 |
Szerző | Beck Andrea |
Kiadó | Beck and Partners Mi. Kft. |
Kiadás éve | 2014. |
Oldalszám | 100 |
Borító | kemény borító |
ISBN | 9786158006019 |